Túraélmény videónapló

Acapulco-sarkantyú - Vársonkolyos

2018 okt 28

A nagyváradi Cassio Montana klub egy kalandpark létrehozását indította el, Vársonkolyoson. Ennek keretében, 2018. április 28.-án adták át a Montana Land kalandpark első, Acapulco-sarkantyú névre keresztelt via ferrátáját. A helyszínt nézve, nem számítottam egy különleges útvonalra. Meglepetésemre viszont, egy változatos és izgalmas, ráadásul poénos via ferratát találtam.

A vasalt mászóút beszállási pontja az út mellett elhelyezett információs táblánál található. Illetve az ősztől már a kis tiroli csúszópályával is lehet kezdeni, majd folytatni a via ferráta függőleges részével. Az első sziklaél után egy sziklatorony tetejére érkezünk, majd egy izgalmas átlépés következik. Itt egy kis tábla az első kijáratot, menekülési lehetőséget jelzi.

Egy vízszintes, keskeny és kitett párkány után megérkezünk a Róka-barlangnak nevezett üregbe. Itt két függőszék van kihelyezve, így ez a hely az útvonal legérdekesebb, poénos része. Figyelem, pihenés közben is maradjunk bebiztosítva. A függőszékek vasüzletből vásárolt ajándékkarabinerekbe vannak ráhelyezve, ami nem a legbiztonságosabb megoldás.

Egy picit előreugró szikla után újabb függőleges szakasz következik. Egy második menekülési lehetőséggel, kijárattal találkozunk. Majd egy utolsó függőleges szakasz után kint vagyunk a szikla tetején. A visszavonulás a Mókus ösvényén történik, mely a Gradia panzióhoz vezet le. Van még egy harmadik kijárat is, a kis tiroli után, azok számára akik nem folytatják a via ferratán.

Az Acapulco-sarkantyú via ferráta vázlata

Az Acapulco-sarkantyú vasalt mászóút 170 m hosszú, a szintkülönbség kb. 80 m. Egész évben nyitva, mászható. Nehézsége B fokozatú. Felnőttek és 14 éven felüli gyerekek számára készült. A nehézségi fokozatot én egy picit alulértékeltnek tartom. A sziklatorony, az átlépés, és a kitett párkány miatt szerintem inkább B/C nehézségű. Bejárása kb. 30 perc alatt teljesíthető, visszavonulással és fényképezéssel együtt kb. 1 óra.

A november elején felavatott kis tiroli csúszópálya 30 m hosszú, egy lakattal és a vassodronyra helyezett fémcsővel van lezárva. A csúszást az indulási pontból, egy dinamikus kötél segítségével fékezik. 50 ron ellenében háromszor lehet végigcsúszni rajta. Ingyenes viszont a vasalt mászóút használata esetén, amennyiben a klubtól történt a felszerelés bérlése, illetve túravezető igénylése.

A helyszínre kihelyezett információs táblák alapján a vasalt mászóút saját felszereléssel 15 ron adomány ellenében vehető igénybe. 80 ron túravezetővel és bérelt felszereléssel. Az adományokból további vasalt útvonalakat, illetve kalandparki elemeket építenek majd. Az ősszel elkezdték a munkálatokat egy újabb vasalt útvonalon, melyen függőhíd is lesz.

A Montana Land kalandpark tervrajza

A támogatás ellenértékét a Cassio Montana helyszíni irodájában, hétvégén szombaton és vasárnap az Extreme Vársonkolyos és Lavinia panzióban, illetve egész héten a Gradia panzióban lehet kifizetni. Én ez utóbbi panzióban fizettem ki a 15 ron-t, amiért nyugtát állítottak ki. A helyszínt a nap 24 órájában videókamerák figyelik.

Új bejegyzés

© Minden jog fenntartva. Tilos a webhelyen található szövegek, képek, videók írott engedély nélküli felhasználása vagy újraközlése. © Toate drepturile rezervate. Reproducerea, folosirea textelor, pozelor, filmelor din acest site, prin orice mijloace, este strict interzisa. © Reproduction of any text, picture or video from this website, either in printed or electronic form, without prior written permission, is prohibited.