Túraélmény videónapló

Misericordia - Csíksomlyó

2018 dec 25

Karácsony alkalmából nem sikerült összehozni a tervezett túrát a Kis-Cohárdra, egy-két poénos fotó és egy kis filmecske kedvéért egy fenyőágat kidíszíteni a Wild Ferenc függőhídja mellett. Végül, karácsony első napján Csíksomlyón mászkáltam. Szerencsésnek éreztem magam, hiszen itt fehérbe öltözött a táj.

Aki ismeri a helyet, az tudja, hogy a Nagy Somlyó tetején van egy izgalmas, vasból épített kilátótorony, körpanorámás kilátással a Csíki-medencére. Amíg a városban életveszélyes volt járkálni a tükörjéggel borított járdákon, a torony vaslétráin már biztonságban éreztem magam.

A Misericordia egy magyar képzőművészeti installáció, az első római magyar street art műalkotás. 2016. október 13.-án a Vatikán szomszédságában állították fel. Egy hónap múlva Magyarországra szállították renoválásra, majd Csíksomlyóra helyezték át, az úgynevezett passióútra. Pünkösd ünnepén avatták fel.

A nagy méretű installáció 8 magyar és 3 olasz képzőművész alkotásaiból készült. 12 darab, egymás mellett sorakozó háromdimenziós nagybetű alkotja, amelyekből a latin misericordia, vagyis irgalmasság szót lehet kiolvasni. Az egyenként 3 m magas és 1 m széles betűk első oldala egy-egy képzőművész alkotásának kinagyított fényképébe van felöltöztetve. A betűk hátán részletes információ olvasható.

Új bejegyzés

© Minden jog fenntartva. Tilos a webhelyen található szövegek, képek, videók írott engedély nélküli felhasználása vagy újraközlése. © Toate drepturile rezervate. Reproducerea, folosirea textelor, pozelor, filmelor din acest site, prin orice mijloace, este strict interzisa. © Reproduction of any text, picture or video from this website, either in printed or electronic form, without prior written permission, is prohibited.