Túraélmény videónapló

Túri-hasadék vasalt ösvény

2018 okt 01

Vasalt útvonalat adtak át 2018. szeptember 24.-én, a Túri-hasadékban. Ez az útvonal idáig csak nehezen volt járható, és nem lehetett megúszni lábmosás nélkül. Legalább nyolcszor kellett átgázolni a patak vizén. A múltban többször is építettek a patak fölé hídakat és pallókat, de ezek nem bizonyultak tartósnak. A jelenlegi kiépítés a Túr földrajzi baloldalán található.

Egy három hónapig tartó munkával a hegyimentők felújították és megtisztították az útvonalat. Ha jól számoltam, tizennégy helyen helyeztek el vassodronyt és alattuk lépést segítő vaselemeket. Egy-egy vasalt szakasz kevesebb, mint 10 m hosszúságú. Az útvonal nehézsége A/B, ami azt is jelenti, hogy jelenleg a legkönnyebb ilyen jellegű útvonal az országban. B nehézségű résznek csak egy-két sodronyos szakaszt lehet tekinteni, ezek az északi részen vannak.

A Túri-hasadék mészkőben kialakult szorosának hosszúsága, hivatalos adatok szerint, 1850 m. A sziklafalak a patak szintjétől 150 méterre emelkednek a magasba. Szintén hivatalos adatok szerint a látogatási útvonal 1,6 km hosszú és kb. 2,5 óra alatt lehet bejárni. Az én mérésem alapján a kiépített vasalt ösvény 1250 m hosszú. Fényképezéssel és filmezéssel együtt, oda-vissza, másfél óra alatt jártam be.

Az új útvonalat készítője hivatalosan nem nevezi via ferrátának, csak látogatási útvonalnak. Bejárásához viszont via ferrata felszerelésre van szükség: beülő, kantárszárak, sisak. Mivel vassodronyokon és vaselemeken kell lépegetni, valamint felszerelés szükséges a bejáráshoz, tekinthetjük vasalt útvonalnak. Vízszintes vonalvezetésű, nem teljes hosszában vasalt. Inkább egy vasalt túraösvény, amihez hasonlóval számos más helyen is találkozunk.

A Túri-hasadékot két irányból is meg lehet közelíteni, Tordatúr vagy Koppánd felől.

A Torda-Kolozsvár főútról le lehet térni a Paprika vendéglővel szemben, talajúton. Vagy Magyarpeterd felé, Tordatúr főutcáján, mely a polgármesteri hivatal mellett halad el. A település végéhez érve, egy aszfaltos útszakasz kivinne a hasadék tetejére, peremére. Nekünk viszont balra kell térni. Pár méter után elérünk egy információs táblához. Itt be kell hajtani a hasadék felső végében található kőfejtőbe, ahol alabástromot és gipszet termelnek ki. Bőven van itt hely parkolni, a vasalt ösvény kezdetét pedig egy újabb információs tábla jelzi.

A vasalt útvonal, valamint a mészkőben képződött szoros a szindi kőfejtőt kiszolgáló vízpumpánál ér véget. Ide Koppánd irányából, délkelet felől is eljuthatunk. Mivel itt nincs kötelező jellegű bejárási irányítás, visszafordulhatunk a kiindulópontunkig. Vagy megtehetjük, hogy felkapaszkodunk a hasadék valamelyik peremére, és a Túri-hasadék eredeti körútján térünk vissza Túr faluba. A hegyimentők a körút formában történő bejárást javasolják.

A mostani bejárás alkalmával nyomát sem láttam szemétdomboknak, remélem ez így is marad. A helyszín látványos, hiszen a hasadékban számos zuhatag (borbona), kőüst, valamint 30 barlang van. Néhány látnivaló a hasadékban, északról dél felé haladva: Kutyák sziklája, Fekete-kapu barlangja, Kunok borbonája, Szent László borbonája, Legény-barlang, Szent László "vára", Szent László "szobra", Fejedelem-asszony fülei, Kiscsűr, EKE borbonája, Nagycsűr, Kiskun és Nagykun tornya. A sziklaképződményeken kivül érdemes megfigyelni a hasadék élővilágát is, különösen a madarakat.

Új bejegyzés

© Minden jog fenntartva. Tilos a webhelyen található szövegek, képek, videók írott engedély nélküli felhasználása vagy újraközlése. © Toate drepturile rezervate. Reproducerea, folosirea textelor, pozelor, filmelor din acest site, prin orice mijloace, este strict interzisa. © Reproduction of any text, picture or video from this website, either in printed or electronic form, without prior written permission, is prohibited.